2012 novemberében került sor a Népligetet a Golgota térrel összekötő Vajda Péter utca közel 800 m hosszú és 3,5 m széles osztósávjának beültetésére speciális városi ökoszisztémának megfelelő növényekkel. A Green City Mozgalom keretén belül, a Józsefvárosi Önkormányzatnak közérdekű közfelajánlásként átadott projekt, melyben a tudományos élet is képviselteti magát, főként szakmai támogatók és önkéntesek segítségével valósul meg.

Az ültetés városökológiai mintaprojekt, egyben a Népligetet a Golgota térrel összekötő zöld folyosóként a kerület élhetőségét hivatott javítani.
A közel 3000 m2 beültetése valójában újratelepítés, hiszen a 2012 tavaszán hibátlanul ültetett 4000 tő gyöngyvessző a nyári extrém hőmérsékleti viszonyok és légköri aszály miatt 90%-ban elpusztult. A tavaszi telepítés sikertelenségért a városi hősziget jelenség felelős.
A városokban koncentráltan jelentkező emberi tevékenység drasztikusan megváltoztatta a felszínborítási viszonyokat: településeinken egyre több a nem vízáteresztő, burkolt, kopár felszín, s egyre csökken a növényzet.

A növények és a természetes vizek burkolattal, csatornákkal, épületekkel történő helyettesítésével a városaink egyfajta hőcsapdává alakulnak át: a csekély terrmészetes felszínek párologtatásukkal nem tudnak jelentős mértékű hőt elvonni környezetükből, így a napenergia a mesterséges felszínekre esve teljes egészében a környezet felmelegítésére fordítódik. Burkolt felületeink a nap folyamán sokkal több hőt nyelnek el, mint a természetes környezet. A felhalmozott hő este kisugárzik, mérsékelve a természetes lehűlést. Ennek eredménye az, hogy a városainkban mindig melegebb van, mint a természetes környezetben, a különbség a 10-12 fokot is elérheti.
A városainkra jellemző jelentős hőhatást és légköri szárazságot csak különleges, az adott mikroklimatikus viszonyokat tűrő, ökoszisztematikusan működő növényzet képes elviselni, mi több, mérsékelni. Ezért a Vajda Péter utcai osztósáv növényfajainak kiválasztásában fő szempont volt, hogy tűrjék a nappali extrém felmelegedést, a csekély páratartalmat és csapadékot, a téli sózást stb., valamint egy rendszer elemeiként, egymást erősítve mindezen tényezők negatív humánélettani hatását mérsékeljék, így téve fenntarthatóbbá, a lakók számára élhetőbbé a városi környezetet.
A telepítés jellemzői:
- talajjavítás 100 tonna városi komposzttal
- 3200 db növény telepítése: 2100 db cserje, 1100 db évelő díszfű
- 800 m2 várostűrő vadvirágos rét vetése
- növényi faj-és fajtaváltozatosság: 25 különböző növény faj ültetése
- 8 tonna növényi biomassza kihelyezése
- talajtakarásként 200 m3 veszélyes fa aprítéka szolgál
- fenntartható, takarékos anyaghasználat
A telepítés várható eredményei:
- a növényzet oxigéntermelése: 455 kg O2/év
- a növényzet szén-dioxid lekötése: 413 kg CO2/év
- a növényzet szennyezőanyag (nitrogén-dioxid, kén-dioxid, szállópor) szűrése: 3150 kg /év
- a növényzet párologtatása, mikroklíma javítása: 32,9 m3 víz/év
- a lehulló csapadék hasznosítása: 1300 m3/év
- városi talaj védelme
Tisztább, páradúsabb levegő, kisebb nyári hőség, egészségesebb lakók, szebb, élhetőbb környezet
FENNTARTHATÓBB, ZÖLDEBB VÁROS
A Józsefvárosnak közérdekű közfelajánlásként átadott projekt a maga nemében egyedülálló: olyan zöld fenntarthatósági mintaprojekt, melyben lehetőségünk nyílik vizsgálni különböző növényfajok és fajták várostűrőségét. Az osztósáv növényesítése a helyi viszonyok javításán túl nagyobb léptékű célt is szolgál: valódi zöld folyosóként köti össze a Népligetet és a Golgota téri parkot, továbbépítve ezzel Budapest zöld infrastruktúráját, mely a településeink jövőjének záloga.

A képekért köszönet Láng Andreának.